JOGVÉDELEM

Az ovped.hu a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által is levédett rendszer, szerzői jogvédelem alatt áll.

Az ovped.hu webes felületen elérhető online szolgáltatás a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezései alapján szerzői jogi védelem alatt áll, melynek megsértése jogkövetkezményeket von maga után, mely esetben a szerző a polgári jogi felelősség szabályai szerint jár el.

(A szerzői jogi védelem kiterjed a teljes rendszerre, annak felépítésére, működési elveire, megoldásaira is.)

A szerzői jogi oltalom érvényesüléséhez jelentős érdekünk fűződik, hiszen a szolgáltatás, befektetett tudásunk, munkánk, időnk és pénzünk eredményeként jött létre.

Ezért kérjük Tisztelt Megrendelőinket, Felhasználóinkat, hogy jogosultsággal nem rendelkező harmadik személyek részére ne tegyék közvetlenül - működési elveiben - megismerhetővé, illetve elérhetővé alkalmazásunkat.

Az ovped.hu használatára vonatkozó általános ajánlásaikat és pozitív tapasztalataik megosztását természetesen köszönettel vesszük!



Köszönettel:
Dr. Szilágyi Barnabás Ph.D
Your Logo

Minden ami óvodai adminisztráció!

ADATVÉDELMI ÉS ADATKAZELÉSI SZABÁLYZAT | JOGVÉDELEM
Copyright © 2018 Mentors Online Kft. Minden jog fenntartva